Önkormányzati képviselőknek tartott képzést a Prohászka Ottokár Pártakadémia

A Gyarapodó Magyarországért Alapítvány támogatásával a Prohászka Ottokár Pártakadémia egy összesen három állomásból álló képzéssorozatot tartott a Jobbik önkormányzati képviselőinek.

Az önkormányzatokban tevékenykedő radikális nemzeti politikusok három helyszínen, január 24-én Debrecenben, január 25-én Budapesten, majd február 7-én Tapolcán vehettek részt az elsősorban gazdasági területeken ismereteket nyújtó képzéseken.

Dr. Nyikos László eladásában többek között ismertette az önkormányzatkora vonatkozó államháztartási számvitel alapfogalmait. Beszélt továbbá a költségvetési rendeletek tervezéséről és tartalmáról.

A részvevők bevezetőként fontos ismeretanyagokat kaptak arról, hogy mely feladatok ellátása tartozik kötelező jelleggel a helyi önkormányzatok hatáskörébe. Ezután, pedig pontról-pontra bemutatásra került, hogy miként tud egy helyi önkormányzat, a törvényi és jogszabályi kereteknek megfelelően, felelősen, ésszerűen, hatékonyan és eredményesen gazdálkodni.

A képzésre azért volt szükség, mert az ország érdeke és jóléte megköveteli, hogy az állami pénzéről szóló kimutatásokat a választói akartnak megfelelően a lehető legszigorúbban szemmel tartsák a nemzeti radikális képviselők.

 

A részvevők a tréning második részében Hegedűsné Kovács Enikő előadásából arról kaptak információt, hogy az önkormányzati rendeletmódosításoknak, melyek a tartalmi is formai követelményei. Mindez azért különösen fontos, mert így kiküszöbölhető az, hogy formai hibákra hivatkozva tudjanak megfúrni egy-egy fontos és előremutató kezdeményezést.