Alapítványunk támogatásával kerültek megrendezésre a III. Vasi Hegyhát hagyományőrző és családi napok

A Gyarapodó Magyarországért Alapítvány támogatásnak köszönhetően harmadik alkalommal kerültek megrendezésre a Vasi Hegyhát hagyományőrző és családi napok. A 2013-as év sok újdonságot hozott a rendezvény életébe, ezek közül a legfontosabbak, hogy a kibővült programkínálat immár két napig nyújtott kellemes kikapcsolódási lehetőséget a győrvári Kuruc-tóhoz ellátogatóknak.

A Kuruc-tó partját már reggeltől birtokba vették az esemény legfiatalabb látogatói, a gyermekhorgászverseny résztvevői. A kitartó pecásnövendékeket a víz megjutalmazta néhány szép fogással. A délelőtt folyamán a főzés szerelmesei is megmérettették magukat. Készült bárányból, vadból, sertésből is étel. Utóbbi felhasználásával készült a rendezvény különleges vendégei által egy tradicionális gyimesi étel, a "Csorbaleves", melyet a látogatóknak lehetősége nyílt megkóstolni.

A hétvége legmeghittebb programja a közös szentmise volt, melyet Szakáll Szilárd vasvári káplán tartott zenei kísérettel, modern formába öntve a közösségépítő vallási eseményt. Délután a folklóré volt a főszerep a győrvári rendezvényszínpadon. Az est fénypontja a gyimesi vendégek fellépése volt, akik betekintést adtak a csángó kultúra zenei- és táncvilágába.

A vendégek körében a legnagyobb híre a „Borzvelő" fantázianevű ételnek ment, mivel rengetegen hittek a pletykának, hogy valóban borzot használtak az ételhez. Indultak még palóclevessel, chilis babbal, valamint egy ritka gombafajtával, szarvasgombával készült vadétellel, mellyel nyert is a csapat. Díjuk találóan egy élő malac volt, melyet a díjkiosztón kapott instrukciók alapján vehetnek majd át.

A rendezvény helyszínén árusok, üveggravírozó- és gyermeksarok is várta az érkezőket, délután pedig átvette a szerepet az önfeledt szórakozás. Akadtak fürdőzők is a hőségben, de a kora délután legtöbb információt átadó eseménye minden kétséget kizáróan Dr. Bogár László közgazdász professzor előadása volt, melyben az érdeklődők egyszerű példákon át érthették meg a régi és mai gazdasági helyzet viszonyát, a közgazdaságtan lényegét, és azt, ami ilyen mítikus dologgá tette a mai időkre.

A délutáni rekkenő hőség sem riaszthatta el az érdeklődőket a szombathelyi Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület, majd a Fekete Bég Baranta csoport történelmi hadászati bemutatójának megtekintésétől. Az érdeklődők tapasztalt személyek segítségével később ki is próbálhatták magukat az íjászat „idegfeszítő" világában.

A vasvári „Üss a hasadra!" színpad játéka után a település gyöngyszemei, a győrvári Nefelejcs Néptáncegyüttes bemutatója vonzotta az érdeklődőket a Kuruc-tóhoz.

 

Este megkezdődött nagy robajjal a rock a rendezvénysátorban. Elsőként a zalaegerszegi Turán zenekar lépett színpadra. A kevésbé ismert nemzeti rockzenekar már két saját lemez kiadásán is túl van, de elhangzott tőlük Moby Dick feldolgozás is, melyet az utánuk fellépő Hungarica zenekar gitárosa, Mentes Norbert írt még a nyolcvanas évek derekán. A Hungarica zenekar egy külföldi fellépést követően érkezett a helyszínre. Lengyelországban egy már hagyományosnak mondható military fesztiválon képviselték Magyarországot, de ez sem tántorította el őket attól a céljuktól, hogy a III. Vasi Hegyhát Hagyományőrző és Családi Nap résztvevőit megörvendeztessék koncertjükkel.